Új épület építése esetében a Megrendelő a saját elképzeléseit - a vonatkozó jogszabályi lehetőségek keretein belül - tudja meghatározni. Ugyanakkor az építési területen minden, az építéshez szükséges feltételeket újonnan kell megteremteni. A beépítetlen telekre tervezendő családi háznak legtöbbször még az útcsatlakozását ill. a közmű bekötéseit is el kell készíteni. A bekötővezetékek létesítéséért a szolgáltató közműfejlesztési hozzájárulást kér, melynek összege országon belül igen eltérő lehet.
A meglévő épület bővítését ill. annak bármiféle átépítését az illetékes rendeletek és szabályozások is másképp ?kezelik?, ugyanis az ezelőtt akár 10 évvel ezelőtt felépített épületrész a mai jogszabályok szerint már nem lenne megfelelő, de a tulajdonosnak erre, az akár a mai szemmel szabálytalan épületre ún. szerzett joga van és így azt nem kell még lebontania sem. Új tervezésű lakóépületnél a rendeletek sok esetben sajnos sokkal szigorúbbak és kötöttebbek is, így annak kialakítása - a Megrendelő mindenkori igényei szerint - az építész tervező számára sokkal nehezebb és korlátozottabb.
mit lehet építeni az adott telekre?
az építési terv mennyi idő alatt készül el?
hogyan válasszam ki az építész tervezőt?
mennyibe kerül az építési tervek elkészítése?
milyen dokumentumok szükségesek a tervezés elindításához?
mit tartalmaz az építészeti tervezési díja?
kivel érdemes felépíteni álmaim házát?
mikor lesz jogerős az építési engedély?
mikor kell/lehet megkérni a használatbavételi engedélyt?